A Tanács kiállítási tevékenységét ugyan látványosan nem érintette, de 1966-ban Juhász László, súlyos betegsége miatt - bár tanácsadóként továbbra is részt vett a szervezet munkájában - visszavonult a titkári feladatoktól. A Titkárság a korábbi ügyrend alapján önállóan volt kénytelen dolgozni, a testületi újjáalakulásra, csupán 1973-ban kerül sor.
A Szentes Lajos titkársága alatt a szervezet kiállítási tevékenysége új lendületet vett. Rendszeressé tette a Művész az Iparban kiállítás sorozatot és mivel az Iparművészeti Tanács továbbra sem rendelkezett önálló bemutatóteremmel, ezeket külső helyszíneken, többnyire az Iparművészeti Múzeumban (pl. Imre Júlia önálló és Rénes György - Szekeres Károly - Ősz Szabó Antónia csoportos tárlata 1971-ben, a szilikátipari pályázatok bemutatója 1972-ben, a Hollóházi tervezőkollektíva, vagy Finta László formatervező 1974-es kiállítása), a Faipari Gyártmánytervező Iroda Bacsó Béla utcai bemutatótermében (pl. Főiskolai diplomamunkák, az Új világítótest pályázat anyaga, a Városlődi és a Vásárhelyi Majolika kollektívájának kiállítása 1970-ben) illetve vidéki kiállítóhelyeken, mint a győri Műcsarnok (pl. Korszerű bútorok bemutatója 1972-ben).
Egy cím - más forma
Az Iparművészeti Múzeum kiállítóterében a Tanács Művész az iparban címmel először 1971-ben rendezhetett kiállítást. A sorozat nyitánya Imre Júlia textilművész kiállítása volt, aki 1958-ban elnyerte a Brüsszeli Világkiállítás I. díját (26) és az ötvenes évektől kezdve állandó résztvevője volt a Tanács kiállításainak. Gyakoribbak voltak azonban azok a csoportos tárlatok, melyek egy adott vállalat alkalmazásában álló tervezői gárda munkásságát mutatták be.
A tervezőkollektívák csoportos tárlatai közül kiemelkedik az 1974-es Hollóházi Porcelángyár telephelyein (Hollóházán: Bükki Béla, Duray Lilla és a művészeti vezető: Koczor Sándor, Kőbányán: Veress Miklós, N. Szonntag Éva, J. Seregély Márta, Torma Istvánné) dolgozó tervezők kiállítása. A kőbányai gárda edénytervezés területén elért eredményei kiemelkedőek voltak, Mindannyian rendszeres résztvevői voltak a jelentősebb szilikátipari bemutatóknak és pályázatoknak. Bár a hollóházi porcelán nem volt alkalmas finommegmunkálású, vékonyfalú edények kivitelezésére, mégis átmenetet képezett a puritánabb, vaskosabb gránitedények és a lehelletfinom porceláncsészék világa között. A gyár az 1970-es évek fejlesztéseiből részesülve kibővítette - korábban főleg díszedényekre koncentráló - profilját az edénytervezés felé. Szonntag Éva munkái egyszerű, praktikus, összeillő és egymásba illeszthető edényformák, Seregély Márta plasztikái és étkészletei általában fehér színűek és nagyon látványosan érvényesül bennük a formajátékra való hajlam, míg Torma Istvánné rusztikusabb példákat követ, színes mázat használ, de nem borítja be hivalkodóan a tárgy egész felületét, étkészleteinek formáiban és díszítésében harmónia uralkodik. (27)
Egy sikeres példa
1972-ben különleges kiállítás nyílik az Iparművészeti Múzeumban: a Tanács fontosnak tartotta bemutatni az azévben kiírt szilikátipari pályázatok anyagait. Az AMFORA STúdió, a Finomkerámiaipari Művek - "Varia étkészlet" és az Olivotto automata- és présüveg pályázatra kiemelkedően jó megoldások születtek. A Varia-pályázatra készítette el Horváth László kultikus “Saturnus” étkészletét. (28) A díszítetlen, megjelenésében merőben új és exkluzív garnitúra nem felelt meg ugyan a pályázati feltételeknek, a bírálóbizottság mégis ötvenezer forintos különdíjjal jutalmazta, ami jócskán meghaladta, a pályázaton különben első helyezett Ambrus Éva“Bella” jeligés készletének díjazását. A pályázat kiírói (Mávelődésügyi Minisztérium, Iparművészeti Tanács, Finomkerámiaipari Művek) az értékelésen így értékelték a Saturnust: “bár gépi gyártásra jelen formájában nem alkalmas, de az egyéb jelenlegi gyártástechnológiával, problémamentesen gyártható. Formailag ötletesen és hibátlanul konstruált.” A prototípusokat még a Herendi Porcelángyárban, sorozatgyártását azonban már az Alföldi Porcelángyárban oldották meg. A készlet később a neves Faenzai kiállításon első díjat nyert és 1972-től fogva állandó szereplője volt a kiállításoknak.
Edénykultúra?
Az 1972-es év bővelkedett a szilikátipari szakterület kiállításaiban. A győri Divatcsarnokban megrendezik az AMFORA, a Fimonkerámiaipari Művek és az Üvegipari Művek exkluziv studiójában árúsítandó tárgyak pályázati anyagát bemutató Teríték ’72 kiállítást, majd a budapesti Műcsarnokban az Edénykultúra című kiállítást. Egyik bemutató sem nyerte el maradéktalanul a kritika tetszését és felhívta az edénytervezés hiányosságaira a figyelmet, a váltakozó színvonalú kiállításokon mégis kiemelkedtek azoknak a tervezőknek a munkái, akik jó érzékkel és megoldásokkal járultak hozzá az edénykultúra fejlődéséhez és a megújulásra való törekvéshez. Koczogh Ákos Németh Olga, Ambrus Éva, Horváth László és Szekeres Károly készleteit emeli ki. (29) A Tanács kiállításaival párhuzamosan néhány fiatal tervező kiállítást rendezett a Fészek Klubban Magyar Design - Tíz kísérlet címmel. A Pohárnok Mihály, Borz’ Kováts Sándor és Soltész György szellemi vezetésével létrehozott kiállítás a rendszerelvű, a tárgy és ember kapcsolatára reflektáló tervezés szempontjait próbálták meg közös munkájuk kezdeti, valóban kísérleti jellegű kiállításán megmutatni. Horváth László “Saturnus” étkészlete innen sem hiányozhatott, Minya Mária bővíthető edénycsaládot tervezett, Szekeres Károly és Semsey Gabriella stabil, funkciózus edényekkel szerepeltek, Borz’ Kováts sorozatgyártásra alkalmas lámpacsaládjával, Jahoda Maja pedig bútorelem együttesével járult hozzá a fontos kérdéseket tárgyaló kiállításhoz. (30)
Utolsó évek monumentális bemutatók
A korábban főleg általános, több szakterületet is felvonultató, vagy kamarakiállításokon szereplő textiltervezés első országos hatáskörű kiállítására 1972-ben az Iparművészeti Múzeumban került sor, Lakástextil címmel. A bemutatott anyagok nagyobb része már nagyüzemi gyártmány volt, de ki voltak állítva a szövetkezeti ipar és az Iparművészeti Vállalaton keresztül forgalmazó tervezők munkái is, valamint a Múzeum is kölcsönzött néhány darabot a gyűjteményéből (Schubert Ernő és Molnár Béla munkáit). Kigyóssy Ágnes installációja - a monumentális szövőszékre emlékeztető állványzatok egyszerre teremtettek nagyüzemi atmoszférát ugyanakkor megidézték a textilkészítés kézműves hagyományait is. Geometrikus mintájú kárpitjaival Attalai Gábor, stilizált növényi ornamentikával díszített bútorszöveteivel Kozó Erzsébet és kísérletező faliszőnyegeivel Gecser Lujza is részt vette a kiállításon. (31)
A Belsőépítészet ’71, illetve ’74 c. kiállításokkal, melyek a szakma egyéni teljesítményeinek bemutatására helyezték a hangsúlyt és hazai belsőépítész-bútortervező tervezői közegének keresztmetszetét mutatták be. Az Ernst Múzeum 1971-es tárlatán a prominens és gyakran foglalkoztatott tervezőkön kívül, - mint Hornicsek László, Preisich Anikó, Gábriel Frigyes, Burián Judit, Heczendorfer László vagy Palócz Sándor - a szakma és a közönség láthatta annak a Borz’ Kováts Sándornak “Vargánya” álló- és függőlámpacsaládját és műanyag fotelét is, akit ugyan a nagyiparból való kivonulásra “kényszerített” a termelésben tapasztalt inkompetencia, de aki műhelyében kisiparos körülmények között nagyszériás terméktervezői módszereket, sorozatgyártásra alkalmas terveket és típusokat fejlesztett ki. (32)
A Tanács utolsó időszakának nagy eseménye, - a Szövetséggel, a Savaria Múzeummal, a Könnyűipari Minisztériummal és a Vas megyei Tanáccsal egyetértésben és együttműködve - azóta Triennálévá szerveződött I.és II. Ipari Textilművészeti Biennálé megrendezésének kezdeményezése. A kezdetektől fogva szakmai fórumként működő kiállításon a tervezők vállalati színekben vettek részt kizárólag nagyüzemi előállításra alkalmas termékekkel, szemben az előzménynek számító 1972-es Fal-és Tértextil Biennáléval, ahol még egyedi alkotások kerültek bemutatásra. 1973-ban, az első kiállítás alkalmával lakástextil, míg 1975-ben ruhatextil szemlét tartottak. Már a második biennálé alkalmával kialakult az a szokás, hogy az előző évi nyertesek számára kamarakiállítást rendeztek a kőszegi Zwingerben.
A megoldás módszere: a design
Végezetül fontos kiemelni a Tanács kiállítási tevékenysége mögött meghúzódó, az ipari formatervezés eredményeit ösztönző néhány jelentősebb törekvést. Az 1958-as titkári beszámoló, ami a szervezeti keretek megújítását szorgalmazza, felveti egy állandó kiállító helyiség (design center) és dokumentációs tár létrehozásának szükségességét, Az éves, féléves szakterületi beszámolókban is többször elhangzik a mintatermek felállításának szükségessége, ahol a fejlesztés alatt álló prototípus-termékeket, piackutatási, és az iparági gyártmánytervezést szorgalmazó kutatási-fejlesztési célokból mutatták volna be. A lakáskulturális fejlesztések bútoripari eredményeiről, helyesebben potenciális eredményeiről korábban már volt szó, de érdemes kiemelni a szilikátipari szakterület 1972-es jelentésében található, már a kereskedelmi áruválaszték bővítését célzó kísérletet. Egy exkluzív stúdió felállításának érdekében megállopodás születik az AMFORA- Üvegértékesítő Vállalat, a Tanács, a Finomkerámiaipari Művek és az Üvegipari Művek között, ami a gyáripar kiemelkedő termékeivel ismertetné meg a közönséget és a tervezőművészek nevét. Bár a Stúdió első kollekciója számára pályázatot is kiírtak, amin résztvettek a szilikátipar prominens tervezői (pl. Kékesiné Sipos Judit, Ősz-Szabó Antónia, Veress Miklós, Hamza Erzsébet, Rénes György, Vadásziné Németh Magda, Jakabné Seregély Márta, Sz. Horváth Éva, Hanzély Jenő, Torma Istvánné, Németh Olga, Némethné Szonntag Éva) az ötlet mégsem valósult meg, valószínűleg az Iparművészeti Vállalat felségterületének veszélyeztetettsége miatt.
Mindezek ellenére a Tanács sajnálatos módon már nem vett részt a tudatos rendszertervezés, a design eszközeivel való környezetalakítás zászlaját megbontó, - Borz’ Kováts Sándor és Pohárnok Mihály szellemi irányításával - a Magyar Design-Tíz Kisérlet c. kiállítással induló és a Házgyári Konyhaprogramban testet öltő nagyszabású, tervezőket és iparágakat egyaránt megmozgató kísérletben. A konyhaprogram a fejlesztést szem előtt tartó tervezői magatartással próbált közeledni a választott téma felé, ami ebben az esetben az 1971-1985 közötti időszakra ütemezett tömeges lakásépítési program keretében megvalósuló házgyári lakások konyhája volt. A téma feldolgozása a korábbiakhoz képest merőben más aspektusból, elemzésekkel és kísérletekkel alátámasztott kutatómunkára támaszkodva történt. A konyha “ügyét” a felhasználói igények felől közelítették meg. Kimondták, hogy a vásárlónak nincs, nem lehet szakszerű megfigyelése saját életformájáról, szükségleteiről, hiszen nem állnak rendelkezésre egzakt információk és nincs fórum, sem igény a visszaigazolásokra - a felhasználói-tervezői-gyártói párbeszéd kialakítására. A tárgyaknak sajátos használati értékeik és tulajdonságaik alapján kell megfelelniük és eleve téves hozzáállás a tárgyról alkotott hétköznapi konvenciókból kiindulni. Ha a formatervezés képes a technikai-esztétikai szempontok érvényesítésén túl a felhasználásból kiinduló sajátos követelményeknek megfelelni, akkor már azt mondhatjuk, hogy a design módszereit alkalmazza. (33)
A szervezeti tevékenységet - hangsúlyosan a kiállítások szűrőjén keresztül - értékelve azt mondhatjuk, hogy a Tanács húszéves fennállása alatt a maga eszközeivel szorgalmazta az ipar, a tervező és a felhasználó között létrehozható együttműködési formák kialakítását. Amit a Konyhaprogram (1972-1975) a fókuszált témafelvetés és a koncentráltabb erőkifejtés következtében megvalósított, az nem sikerülhetett a Tanácsnak, ami kénytelen volt energiát több szakterület, több témájának, több problémájában szétaprózni. Juhász László vezetésével a Tanács már sokkal korábbról ambíciózus törekvésekkel indult útnak, mégsem tudott hathatósabb gondolatokat elhinteni a gyártmány esztétikai értékének “egyenjogúsítása”, vagy a formatervezés minőségi szempotjainak ösztönzésénél. A hetvenes évek komplex problémáira a példaértékkel bíró Konyhaprogram eredményesnek tekinthető kísérlete komplex megoldást tudott kínálni, míg a Tanács az ötvenes- hatvanas években - az államosítás okozta elmaradott nagyipari viszonyok, a kereskedelem kiskirályainak uralma alatt - a maga módján, valós jogkörök hiányában és az új gazdasági mechanizmust jóval megelőzve, a lehető legjobb szándékkal, az elérhető eszközökkel és a minőség jelszavával szállt harcba a teljesíthetetlen mennyiségi kvóták ellen - és talán ez volt a legtöbb, amit tehetett.
(1) 25018/2014/1 Az Iparművészeti Tanács ügyrendje/I. Az Iparművészeti Tanács alapítása és feladatai: “A forgalomba kerülő tömegcikkek művészeti színvonalának biztosítása a dolgozó nép igényeinek figyelembevételével”
(2) VADAS József: Az Iparművészeti Tanács, in.: Nem mindennapi tárgyaink. Szépirodalmi Könyvkiadó,Bp.,1985,p. 323.
(3) Folytatása az egykori Iparművészeti Társulat negyvenes évekbeli eseményeinek. ERNYEY Gyula: Ablak a világra: Brüsszel, in.: Muchától Rubikig, Magyarország és Kelet-Közép Európa 20.századi designtörténetéből. Ráday Könyvesház, p.447.
(4) Idézet Domanovszky Györgytől a III.Iparművészeti és Népművészeti Kiállítás katalógusának előszavából.
(5) 25018/2014/9, “1956. évi tervezet”
(6) Juhász, aki Kaesz Gyula tanítványaként végzett belsőépítészként az Iparművészeti Főiskolán, majd fiatal tervezőként és gondolkodóként csatlakozott Kassák Munka-köréhez, kapcsolatba került a CIRPAC magyar szekciójával, melyet a Bauhausos Molnár Farkas vezetett. Az ő kezdeményezésére jött létre a szociális problémák megoldását ösztönző kisjövedelműek lakáskérdésének programja. Juhászt is elkezdte foglalkoztatni a téma, ami élete végéig szívügye maradt. Juhász 1933-tól részt vesz az Országos Magyar Iparművészeti Társulat által kiírt kislakások olcsó berendezésének kialakítását célzó pályázaton, ill. az 1936-tól évenként, Kaesz Gyula kezdeményezésére kiírt “Új magyar Otthon” pályázaton és kiállításon. Ld.: KISS Éva: Juhász László emlékezete. In.: Magyar Iparművészet, Bp. 1999/I. pp.12-15.
(7) Juhász díjat nyert az 1947-ben az Iparművészek Szabad Szakszervezete által meghirdetett “Típusbútor” pályázaton díjat és részt vett a ’48-as kiállításon is. Már az 1948-as kiállításon megfogalmazódott a típusbútorral szemben az igény, ami csupán a második ötéves terv könnyűipari beruházásaival, a gépparkok korszerűsítésével ölthetett testet, az elérhető árú, esztétikus és változatos variálhatóságú bútorok kialakításában. Ld.:KISS Éva: Juhász László emlékezete. In.: Magyar Iparművészet, Bp. 1999/I. pp.12-15.
(8) 25018/2014/81/1.
(9) 25018/2014/9, “1957. évi beszámoló”
(10) 25018/2014/9, “Az Iparművészeti Tanács munkaterv javaslata az 1958. év második felére és az 1959. év első felére”
(11) 25018/2014/9, “Az Iparművészeti Tanács Titkárságának főbb feladatai, 1957.”
(12) Uo.
(13) 25018/2014/9, “Az Iparművészeti Tanács 1959. évi I. félévének legfontosabb feladatai”
(14) 25018/2014/1, Az ipari formatervezés ügyében tett 1957 óta tett intézkedések
(15) SZENTES Lajos: Ipari Művészet - Kiállítás a Miskolci Galériában, In. Ipari Művészet, 1969/ pp. 48-50.
(16) ERNYEY Gyula: Angol Ipari Forma kiállítás. In. Ipari Művészet, 1966/I.pp.82-83.
(17) SZENTES Lajos: Tárgyak Világa, Ipari Művészet, 1972/V. pp.28-30.
(18) Uo.
(19) VADAS József: Az Iparművészeti Tanács, in.: Nem mindennapi tárgyaink. Szépirodalmi Könyvkiadó,Bp.,1985,p. 333.
(20) 25018/2014/9, “Az Iparművészeti Tanács 1964.évi munkatervének javaslata” (6.sz melléklet)
(21) 25018/2014/9, “Lakáskulturális szakterület, 1965, I. félév”: A megjegyzés a finomkerámiaipari üzemek revízióival kapcsolatban hangzik el.
(22) Magyar Közlöny, 1968/4.
(23) 25018/2014/84/2.
(24) 25018/2014/87/2.
(25) FILEP István: Művész az iparban - az Iparművészeti Tanács és a Győri Városi Tanács kiállítása. In. Ipari Művészet, 1966/II-III. pp. 70-72.
(26) RÉVÉSZ Zsuzsa: Imre Júlia. In. Ipari Művészet, 1972/II. pp. 17-18.
(27) FEKETE Judit: Tervezők Hollóházán. In. Ipari Művészet, 1972/III. pp.11-14.
(28) 25018/2014/89/3.
(29) KOCZOGH Ákos: Mai edény. In. Ipari Művészet, 1972/
(30)
(31) BAKAY Erzsébet: Lakástextil Kiállítás.In.Ipari Művészet, 1972/V. pp. 24-26.
(32) Vö. VADAS, József: Borz’ Kováts Sándor, in.: A Művészi Ipartól az Ipari Művészetig. Bp. Corvina, 1979. pp. 82-92.
(33) Ld bővbben: POHÁRNOK Mihály: Egy tervezési kísérlet dokumentumaiból. In. Művészet, 1977/8 pp.2-10.