A magyar Iparművészeti Tanács és más közreműködő tárcák által szervezett kiállítások az ipari formatervezés általános propagandáját szolgálták abban a korszakban, mikor az államosítások már jórészt befejeződtek és a termelési rendszer nagyiparrá fejlesztése - a tervgazdálkodás zászlaja alatt - a nép új és nagy igényű szükségleteinek kielégítését tűzte ki célul. A vállalatok vezetői, a felelős miniszterek - a mennyiségi kvóták nyomása alatt és az elméleti diskurzus kibonatkozásának alkalmatlan közegében - aligha foglalkoztak az iparművészet, ipari formatervezés és a design fogalmainak tisztázásával, holott az államosításokkal megváltoztatott termelési rendszer és a berkeiben kibontakozó nagyipar produktumainak mérhető hiányosságai felszínre hozták a problémákat. A Tanács ebben a közegben, az új gazdasági mechanizmust (ill. annak célkitűzéseit) több mint tíz évvel megelőzve, próbálta érvényesíteni a felelős gazdasági tényezőként definiált ipari formatervezés szükségességét, a minőségi produktumok létrehozását és a termék esztétikai minőségének egyenjogúsítását. A kiállításokon az ipari formatervezés kimagasló eredményeinek, újdonságainak vagy helytelen tervezési gyakorlatokat követő példáinak felvonultatásával igyekeztek mindezt a lehető legtágabb perspektívában, a népízlés nevelésének jeligéje alatt bemutatni.
